2. fejezet

Hannah szemszöge

- Szobaszerviz! - kiabált egy éles férfi hang az ajtóból. Szemeim azonnal kipattantak, de mozdulni alig bírtam. Pár másodpercig csak bámultam a beszűrődő fényben lebegő kis porszemcséket, majd nagy erőt véve magamon feltápászkodtam.
- Szobaszerviz! - ordították lassan kintről. A férfi hangja egyre inkább kezdett ismerőssé válni számomra. Lábaimat beledugtam a mamuszomba és elkóvályogtam az ajtóig, majd félig-meddig nekitámaszkodva kinyitottam. 

- George?! - néztem nagyot. 

- Mégis kire számítottál? - nyomott egy finom puszit az arcomra, majd betolta a kis kocsit, ami tele volt rakva a reggelinkkel és a minden napos kávénkkal.

Rávetettem magam az ágyamra és beburkoltam magam a takarómmal. Nem akartam senkivel találkozni. Azt reméltem, hogy egyedül leszek egész nap. George odanyújtotta nekem a kávémat, mire felültem és egy nagyot kortyoltam belőle. Magam elé bámultam unottan, miközben a csésze mintáját próbáltam a körmömmel eltávolítani róla.

- Elmenjek? - bámulta kissé szomorúan az ujjaim mozgását. 

- Ne haragudj, csak.. csak most keltem. - kapargattam tovább a csészémet, miközben lassan felszürcsöltem annak egész tartalmát.

- Hányadika is van? - próbálta kipiszkálni szűk farmerzsebéből a telefonját.

- 27. - válaszoltam egy nagy sóhajtás közepette, ő pedig felült mellém az ágyra, vállamon átrakta a kezét és magához húzott. 

- Sajnálom. Itt vagyok. Ha akarod egész nap itt maradok veled. - simított végig az arcomon, mire pár könnycsepp cikázott végig rajta az államig.

Egyedül ő tudja, hogy mi történt velem a múltban. Senkinek sem mondtam. Csak neki. Benne teljesen megbízom. A mi kapcsolatunk rettentő különleges. Már rég túlléptük a barátság zónát, de nem vagyunk együtt.

- Fel sem tudom fogni, mit érezhet ilyenkor az ember. De próbálom. - mosolygott és még erősebben magához szorított.

Nem mindenki tudja, milyen elveszíteni egy családtagot. De én mindenen túlteszek. Ma van a tizedik éve, hogy elvesztettem őket.

A szüleim egyik évben arra határoztak, hogy elutaznak a házassági évfordulójukon, és megünneplik ott, ahol nászúton voltak. Engem a nagynénémre bíztak. Megígérték, hogy amint odaérnek felhívnak. Egyik éjszaka, hajnali kettőkor a rendőrség hívta a nagynénémet, hogy a szüleim belehajtottak a kocsival egy bolt kirakatába, de holttestet nem találtak. 

Nem értettem mért történik velem mindez. Kilenc éves fejjel hatalmas fájdalmat okozott ez az egész. Sokáig képtelen voltam feldolgozni. A nagynéném pár nap alatt összepakolt mindent és átköltöztetett magához. 

Anyáék azóta sem hívtak, nem jöttek haza. Elhitettem magammal, hogy meghaltak. De mindig ott fog motoszkálni a fejemben az a gondolat, hogy mi van, ha nem.. ?

George egész nap azon volt, hogy megpróbáljon felvidítani, ami végül is sikerült neki. Rajzfilm maratont tartottunk, mint minden vasárnap, az előző esti fellépések után, levezetésképp.
- Mit szólnál egy esti vacsorához? - kérdezte egy szégyenlős mosoly kíséretében.

Mielőtt válaszolhattam volna Josh egyenesen beesett az ajtómon, éppen meg bírt állni anélkül, hogy behuppanjon közénk.

- Elnézést, hogy megzavartam a romantikázást, de most rendelünk pizzát. Csatlakoztok?
Kérdően néztem George-ra. Már régóta vártam arra, hogy egy kis időt tölthessünk kettesben is. Nem jó, hogyha minden pillanatunkat megszakítja az egyik idióta. Félreértés ne essék, imádom őket. Náluk jobban senkit sem szeretek, de azért mégis kéne nekünk is pár szabad perc.
- Persze. - mondta végül George. Josh lassan kislattyogott a szobából, én pedig kicsit csalódottan a fürdő felé vettem az irányt.
- Ugye nem gond? - fogta meg a karom, és mélyen a szemembe nézett.
- Reméltem kettesben leszünk ma este. De nem gond. Tudod, hogy szeretek velük hülyéskedni. Legalább a mai napon is felvidítanak. - mosolyogtam és bementem a fürdőbe. Egy kicsit összekaptam magam, hogy mégse nézzek ki úgy, mint a mosott rongy. Gyorsan felkötöttem a hajam, átvettem a kedvenc, lyukas melegítőmet egy farmerra és kiviharzottam a nappaliba.

Georgeal átvonultunk a fiúkhoz, ahol már ott volt a pizza és jó pár doboz sör.
- Üdvözlünk a Union J legénylakásában. - karolt át a vállamon Jaymi. 
- Ami itt történik, az örökké a szoba falai közt marad. - kacsintott rám JJ.
Leültem George-al az asztal mellé, miközben Jaymi bekapcsolta az egyik kedvenc számomat. Erre mindannyian hangos éneklésben törtünk ki, majd táncolni és ugrálni kezdtünk. Josh odalibbent mellém és a kezembe nyomott egy whiskys poharat, amit én egyből le is húztam. Nem is értettem, mi ütött belém. Sosem voltam egy bulizós fajta, és nem is éreztem szükségét, hogy a bárok törzsvendége legyek. Most viszont úgy éreztem, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Ki kell élvezni.
- Látom téged sem kell félteni. - vigyorgott rám George, miközben ő is követte a példámat.

Tánc közben karjaimat George nyaka köré fontam, ő pedig folyamatosan az arcomat puszilgatta, miközben mélyen a szememet fürkészte.
- Mivel érdemeltelek ki? - vigyorgott, mire én közelebb hajoltam hozzá és finoman megcsókoltam a nyakát.
- Köszönöm ezt az egész napot. - suttogtam a fülébe, ő pedig csak elmosolyodott.
Miután már végképp nem tudtuk megmozdítani egy végtagunkat sem, - amihez valószínűleg a pia is közrejátszott - mindannyian lerogytunk a kanapéra és az ágyakra.
- Na és akkor most ti hogy is vagytok? - kérdezte Jaymi a szemöldökét húzogatva.
- Majd mi azt tudjuk. - tört ki hülye nevetésben George.
Nem értettem ezt a kijelentést. Most engem szégyell, vagy csak nem biztos?
- Bocsánat. - másztam ki zavartan George és JJ közül. 

Amilyen gyorsan csak tudtam kivánszorogtam a folyosóra. A falnak nekitámasztottam és lecsúsztam rajta. Ott ültem a tövében, lábaimat felhúzva.
- Minden rendben? - guggolt le elém Josh, miközben a vádlimat simogatta.
- Nem értem, hogy most akkor mi van. Össze vagyok zavarodva.
Josh lenyomta a lábaimat, így közelebb férkőzött hozzám.
- Eddig nem is vettem észre, hogy milyen szép vagy. - vigyorgott.
- Azért mert most részeg vagy. - nevettem, és próbáltam a kezeit lefejteni magamról.
- Nagyon szerencsés fiú. - hajolt közelebb, mire én próbáltam tőle elhúzódni.
- Igen az vagyok. - rángatta le rólam George, majd Josh visszafordult, kapott egy hatalmas ütést az arcára, mire az ijedtségtől felsikoltottam.
- Mit művelsz? - hajoltam le a földön fekvő Joshoz, akinek az orra is vérzett az előbbi akciótól. 
- Mi történt itt? - rohant ki JJ a szobából. - Ugye nem bántott egyikőjük sem? - nézett végig rajtam, miközben Jaymi bekísérte Josht a szobájukba.
- Nem. Minden oké. - mondtam ki nagy nehezen, majd az összes fiú visszament.
Úgy éreztem, nem lenne szerencsés, ha megint csatlakoznék hozzájuk, ezért a saját lakosztályomba vonultam.

*

Telefonom hangos csörgésére ébredtem. Szemeim azonnal kipattantak, és szörnyű fejfájás lett úrrá rajtam. A telefont nehézkesen a fejemhez emeltem, majd halkan beleszóltam.

- Ne haragudj, felébresztettelek? - szólt bele egy ismerős hang.

- Igen, de semmi gond. Már épp ideje volt felkelnem. Megtudhatom, kivel beszélek?

- Jaj, bocsánat. Harry vagyok. Harry Styles, a próbáról. - elmosolyodtam. 

- Honnan tudod a számom kedves, "Harry Styles a próbáról"? - nevettem el magam, és hallottam, hogy a vonal végén ő is.

- Hát tudod, elég jóban vagyok Olly barátunkkal. Remélem nem gond.

- Dehogy. És, mit szeretnél?

- Nem ejtenénk meg a múltkori beszélgetésünk folytatását? Esetleg egy mozi kíséretében?

- De, persze. Mért is ne? És mikor?

- Délre érted megyek, mert úgy hallom nem vagy még a toppon. - éreztem a hangján, ahogy elmosolyodik. - És akkor meg is ebédelünk, ha éhes vagy.

- El sem tudod képzelni mennyire. Akkor délben. - mosolyogtam, és bontottam a vonalat.

Gyorsan összekaptam magam, majd az ajtón kirohanva csaptam be maga után és siettem le a recepcióra, hogy lemondjam az ebédemet, és a minden napos délutáni szelet sütimet is.

- Hová mész? - hallottam magam mögül George hangját.

- Harryvel találkozok. Majd ha visszaértem, szeretnék veled beszélni. - mondtam, miközben aláírtam pár papírt és felvettem a postám.

- Styles? - nézett rám savanyúan.

- Igen. Mennem kell, itt van. Szia. - hadartam el és kirohantam az ajtón. Mielőtt beszálltam a kocsiba, visszanéztem. George idegesen belecsapott a recepciós pultba, majd elrohant onnan.

- Szia. - üdvözölt nagy mosollyal Harry, majd a csomagomat hátra dobva, elhajtottunk.